MNO
Magyar Nemzet Online, Magyar Nemzet
[Vélemény | 2010. július 31.]Nyári szünet„Magyar Bálint négy évig volt miniszter, majd a következő négy évben a háttérből irányított: bábként rángatta utódját, Hiller Istvánt. Úgy viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban: a modernitás jegyében a hazai oktatás valamennyi hagyományát összezúzta. Mindezt úgy, hogy a tradicionális értékeknek, de különösen a nevelésnek írmagja se maradjon az iskolákban.” (Farkas Melinda)
[Forrás... | MNO]
[Oktatás+politika | 2010. július 31.]Jobb lesz tanárnak lenni Kevesebb teher a pályakezdőknek, csökkentett munkaidő a nyugdíj előtt álló pedagógusoknak, és akár féléves fizetett szabadság az „alkotó” tanároknak – információink szerint ezeket az intézkedéseket is tartalmazza majd a jelenleg kidolgozás alatt álló pedagógus-életpályamodell. Az oktatásért felelős államtitkár szerint néhány éven belül jelentős béremelést hajtanak végre a szférában.
[Forrás... | MNO]
[Kritika | 2010. július 19.]Luxusélmény lett a nyári táborozás Folyamatosan emelkednek a tábori tarifák, negyvenezer forint alatt már szinte egyetlen bentlakásos táborba sem lehet eljutni. A kevésbé jómódú gyerekek nemcsak egy élménnyel lesznek szegényebbek, de tanulmányaikban is lemaradnak azoktól, akik speciális fejlesztőtáborokban tölthetik a szünidőt.
[Forrás... | MNO]