...
...
Kezdőlap Keresés
Könyvjelzők
Betűméret Kontraszt A lap tetejére

Mert nekünk semmi sem jó… (_tejlmot_)

Nemrégiben azt sérelmeztük, hogy nem igazán lehetett megtalálni a tanárok ún. teljesítménymotivációját (továbbiakban _tejlmot_) szolgáló pályázatot. Most meg az a baj, hogy nagyon is meg lehet találni a _tejlmot_-tal kapcsolatos szakértői tevékenységek elvégzésére szóló felhívást.

Nem gondoljuk, hogy az előző cikkünk hatására minden megváltozott, hogy az OKM ma már egységes, átlátható módon tájékoztat a pályázatokról – ha mégis ezt történt, elnézést. Azt kérdezzük tehát, hogy ha sikerült meghirdetni a _tejlmot_-tal kapcsolatos szakértői pályázatot a minisztériumi honlapon, akkor miért nem sikerült ez korábban magával a _tejlmot_-pályázattal? Persze ez rossz kérdés, hiszen a _teljmot_ határideje május 15-én lejárt, de azért kérdezni lehet. Mert épp erről írtunk: a sok iskolát érintő pályázat elsikkadt, elbújt; míg a közoktatási szakértők (nem jelentéktelen, de azért) jóval kisebb sokaságát érintő pályázat ellenben szinte tolakodóan mutatja magát. Szóval a logika… … A másik kérdés az, hogy nem lehetett volna esetleg meghosszabbítani a pályázat beadási határidejét, ha úgyis kiderült, hogy senki se tudott róla? Csak azért kérdezzük ezt, mert a szakértői pályázat határideje június 4., ebből pedig arra lehet következtetni, hogy addig nemigen fog senki foglakozni a _tejlmot_-tal.

Több kérdésünk egyelőre nincs.

(a szerk.)

--

Az OKM pályázata: Felhívás szakértői feladatok elvégzésére
Korábbi írásunk a _tejlmot_-ról: Honnan kellene tudni a pályázatokról?

  Bookmark and Share

 
 Kommentálom
 Kommentálom
Várjon...

   

  

Könyvjelzők

Link küldése